A nagy bukás: J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany – Harry Potter és az elátkozott gyermek

“Tizenkilenc ​​évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.”

Rabja voltam a Harry Potter köteteknek tinédzserként. Minden túlzás nélkül. Még tisztán emlékszem arra a napra, amikor a bátyám megvette nekem a negyedik részt, hazahozta, én beültem egy kád vízbe és elolvastam. Az egészet. Igaz, legalább ötször cseréltem vizet, és rongyosra áztam közben, de nem bírtam letenni. És arra is emlékszem, hányszor kaptam rajta a bátyámat egy-egy kötettel, és az is feltűnt, hogy bárhová mentem, mindenkinek a polcán pihent a sorozat. A Harry Potter nem egyszerűen történet volt, hanem világfenomén, gyerekek ezreit húzta be az olvasás gyönyörébe. Éppen ezért lelkesen vártam a folytatást, és reményekkel telve mosolyodtam el Rowling szavait átfutva. Boldog volt, hogy Jack Thorne új világot nyitott meg a számára.

Bár ne tette volna.

Könnyű lenne azt mondani rá, hogy rossz, ez azonban nem teljesen igaz. Az ember kézbe veszi ezt a gyönyörű borítóval rendelkező, keményfedeles könyvet, és érzi, hogy valami nagyon jó fog történni, folytatódnak az utazások, visszatérnek a régi szereplők, tehát az olvasó is izgul, hiszen mindjárt ő maga is visszatér egy világba, egy érzéshez. Ez részben meg is történik, azonban ne szaladjunk ennyire előre.

A történet alapvetően egy színdarab szövegkönyve, ebből fakadóan nincsenek terjedelmes leírások, dagályos körmondatok, csakis a párbeszédek, valamint a zárójeles, rendezői instrukciók. Ennél fogva, bárki rágja át magát a több mint háromszáz oldalon, ismernie kell a világot, annak működési elveit, a varázstárgyakat és funkcióikat ahhoz, hogy eligazodhasson a történetben. Vagyis vérbeli Harry Potter rajongókra van szükség.

A történet főszereplőinek Albus Potter és Scorpius Malfoy tekinthetőek, akik rögtön furcsa barátságot kötnek. Thorne remekül ráérzett Scorpius karakterére ebben az értelemben – az elején –, én is hasonlóan képzeltem el a se ide-se oda nem tartozó Malfoy gyereket. A barátság lassan, de biztosan szövődik kettejük között, két izgalmas karaktert építenek fel ezzel párhuzamosan, két nagyon is valós belső vívódással.

Talán hirtelennek tudhatóak be az események, de Albus szorongása elnyom minden racionális érvet, és megindul a fiúk kalandja egy időnyerő segítségével. Albus ugyanis úgy dönt, saját kezébe veszi az apja sorsát, átírja a történelmet, és ezzel együtt felszámolja a saját lelki felőrlődését.

Legalábbis szeretné. De a dolgok nem mindig úgy sikerülnek, ahogyan eltervezzük őket. A két fiú is így jár, versenyt futnak az idővel, párhuzamos univerzumokkal és a családjaik között fokozódó feszültséggel.

Fentebb már említettem, hogy könnyű lenne azt mondani, ez a történet rossz, csakhogy ez nem igaz, illetve nem teljesen igaz. Rengeteg kellemes, pozitív mellékzöngével operál, ami gyors olvasást eredményez. Nekem nagyjából három órámba telt.

Ami kétségkívül jó, az Albus és Scorpius karaktere, a belső vívódásuk, az egymáshoz való lojalitásuk, a kamaszkori, sajátos lázongásuk. Két különböző karakter elevenedik meg, mindkettő lényegében az apjára hasonlít, Albus örökölte Harry forrófejűségét, miközben Scorpius nyomokban tartalmazza apja konfliktuskerülési magatartását, amely a regénysorozat végére, Draco hezitálásával bontakozik ki. Ügyes leképződések. Pont emiatt Albus és Scorpius barátsága is figyelemreméltó. (A kapcsolat milyenségéről később írok még pár gondolatot.)

A régi karakterek közül Ront ültették át a legügyesebben. Nagyon jól működik a történetben, egyfajta comic relief (komoly helyzetek feszültségének komikus feloldására szolgáló karakter vagy esemény), az eredeti történetben is ezt a szerepet töltötte be.

Ami kétségtelenül rossz…

Karaktergyilkosságok: Hermione, Dumbledore, Harry. Három nagyon erős, nagyon fontos karakter személyisége lett legyalulva, méghozzá olyan intenzitással, hogy alig lehetett rájuk ismerni. Hermione időnként úgy rácsattant McGalagony professzorra, hogy azt hittem, elírták a nevet, vagy én olvastam rosszul, Harry úton-útfélen sírt, Dumbledore zsenialitása és elméje ott maradt Rowlingban, nem csillant meg. Még ha egy festmény is, az eredeti ember hű lenyomataként illene léteznie. Harry nem fejlődött, nem változott, suta, szinte esetlen bizonyos helyzetekben, mondhatni inkompetens.

Rossz üzenet: Az eredeti regénysorozat egyik legnagyobb erőssége, hogy rengeteg pozitív üzenetet hordozott magában. Olyan viselkedésforma magjait ültette el az őt olvasó generációban, ami esélyt adott arra, hogy a világot ténylegesen jobbá és szebbé tegyük. Ebben a kötetben egy dolgot tudtunk meg igazából: gonosz embernek gonosz gyermeke születik. Nem nehéz belegondolni, hogy ennek a mondatnak milyen erős, negatív üzenete lehet. (Főleg annak tükrében, hogy Draco gyermekét okos, együtt érző, odaadó karakterként alkották meg. Kissé úgy érzem, Delphi kivételével szerkesztettek egy egészen jó új generációt, de a régivel nem tudták, mihez kezdjenek. )

Még mindig gyávák vagyunk: Vagyis továbbra sem merjük vállalni az egyértelmű kémiát, és potenciális szerelmi szálat, ha történetes azonos nemű karakterekről van szó. Albus és Scorpius nem csupán barátilag közeledtek egymáshoz, még az írók is hosszú öleléseket, bensőséges párbeszédeket kreáltak köréjük és közéjük, mégsem mertek nagyot lépni. Forradalmi, bátor lépés lett volna. Kár, hogy kimaradt.

Apa-fiú kapcsolatok: A fiúk nagyon jó alappal indultak, de végül elmaradt a katarzis. Képeslapok hátulján olvasható tanulságok zárták a konfliktusokat. Nagy csalódás.

Végső soron azt tudom mondani, nem bántam meg, hogy elolvastam, de bánom, hogy ilyen formát és tartalmat kapott végül.

ÉRTÉKELÉS:

BORÍTÓ: Izgalmas, kreatív, szép színvilágú. 5 pont

TÖRTÉNET: Kapkodó, kusza, időnként nem koherens, ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, aki a Harry Potter könyveken nőtt fel. Lehet szerethető és érdekes olvasmány is, de mindenképpen tanulságos. 3 pont

KARAKTEREK: Fenntartásokkal kell kezelni, esetleg teljesen vakon. Az új generáció karakterei pezsegnek, élnek (Delphi kivételével), izgalmasak és érdekesek, a régiek kellemetlen meggyalázáson esnek át. 2 pont

EREDETI CÍM: Harry Potter and the Cursed Child

KIADÓ: Animus Kiadó Kft.

OLDALSZÁM: 311

MEGJELENÉS: 2016

MŰFAJ: színmű, dráma, fantasy

FORDÍTOTTA: Tóth Tamás Boldizsár