Mellékszereplők (minőségi) lázadása: Gabriella Eld - Remények Jordan számára

„Jordan Norris minden. 

A világ lángokban áll, a barátai rabságban nyomorodnak, az egyetlen élő rokonát pedig a kegyetlen kínzómester tartja a markában. Az emberek, akik annyi éven át védték és imádták őt, most szenvednek és nem maradt senki más, akitől segítséget kérhetne, csak a síkurak. Vízbe kell fulladnia, hogy lássa a Víz magatehetetlen úrnőjét, átkelni a semmi földjén, hogy segítséget kérhessen a vakmerő Tűztől és le kell győznie mindközül a legrosszabbat is. A Levegő királya megfoghatatlan, érinthetetlen és különösen ravasz; esze ágában sincs segíteni. Jordannek nemcsak a saját démonaival és a pánok királyával kell megküzdenie, de maga mellé kell állítania az elemeket is, hogy sikerrel járjon. Csakhogy az ideje rohamosan fogy.”

Miután elolvastam Gabriella Eld Ikercsavar Krónikáinak első részét (Emlékek Jordan számára), nem volt kérdés, hogy folytatni fogom a sorozatot. Ezzel egybevágott a második kötet megjelenése, és bár időhiány miatt nehezen sikerült beszorítanom szorgos teendőim közé, nem maradhatott ki. Viszonylag gyorsan a kezeim közé is került. Kifejezetten érdekelt, milyen mértékű, inkább léptékű fejlődésnek lehetek a szemtanúja, mennyire szélesedik a történet horizontja, milyen új szereplők lépnek síkra, és beletörik-e az írónő bicskája saját, grandiózus tervébe. Azaz a kivitelezés elmarad-e az elképzelés erejétől.

Nehéz egy történet második darabját forgatni, egyrészt “kritikusként” teljesen más szempontok alapján vizsgálom az adott szöveget, másrészt első-könyves-bűnökre ilyenkor már nincs bocsánat, ha lehet így fogalmazni. Az író kialakít egy világot, amit majdhogynem hézagtalanul ki kell töltenie, és nem biztos, hogy az illető képes felnőni a feladat nagyságához. Első regényével meglepett Gabriella Eld: egy komplex univerzumnak vájta ki a helyét, és ügyesen kezdte feltölteni információkkal, karakterekkel, kronológiával, háttértörténetekkel. A váltott szempontok ehhez kiválóan igazodtak, tehát összességében azt lehet mondani, irányba állította a történetet, ezért kifejezetten izgatottan vártam a folytatást.

A történet szerint Jordan újdonsült-régi barátait (Evont és Sidet), valamint ikertestvérét, Nestort, foglyul ejtették a pánok, az előző háború, és majdhogynem mindenkori ellenségei. A síkúrra ezen felül saját népének szenvedése ró súlyt, a kettős felelősség azonnal cselekvésre készteti. Maroknyi csapatával kettős haditervet eszel ki, amelynek részeként összegyűjti a többi síkurat, hogy legyőzhessék a pánokat, ezzel párhuzamosan azonban kiderül, jelenlétének hiányát a Levegő uralkodója is kihasználta, ezért hadseregek helyett az elementálok világának bajbajutott népeit találják mindenfelé. Jordan ennek ellenére nem riad vissza a feladattól, hogy megtörje a hatalmat, és mindenen átverekedve magát eljusson Nestorhoz, maradék emlékei őréhez. Mindeközben Rio és Gok kettőse életbe lépteti a haditerv második fázisát.  

Nekem úgy tűnik, Gabriella Eld elméje egy hatalmas, zsibongó, szinte már az őrület határát súroló tér, ahol kifejezetten szeretem meghúzni magam. Tele van gránátként, aknaként robbanó ötletekkel, és az esetemben majdnem mindegyik hatásos is. Időnként egyenesen miszlikbe tép egy-egy húzásával, gondolok itt Rio tragédiájára, illetve Rio és Gok násztáncára. Szóval van egy elménk, ami kimeríthetetlen kreativitásával oldalról oldalra képes meggyőzni, olvasásra ösztökél, szinten tartja az érdeklődésemet.

De maga a regény csordultig telt történetvezetési lyukakkal. Inkább üregekkel, én pedig Alice módjára mindig, mindegyikbe beleesek. De hogy pontosan mire is gondolok, azt bővebben kifejtem máris.

Előtte szeretném megjegyezni, hogy kevés alkalommal tud folytatás felülmúlni egy első részt, de ezt az írónő könnyedén kivitelezte. Ennek persze több oka is van, egyrészt a második kötetet már felnőttebb fejjel írta meg, az elsőt még tizenhat évesen kezdte el, ahogy az a vele készített interjúmban is kiderült, másrészt az események váratlanul magasabb fordulatszámra kapcsoltak, és rengeteg új szereplő, háttértörténet és megismerésre váró faj került elő. Mindezt játszi könnyedséggel húzza elő, érezhető, hogy a diverzitás szándékos. Ezt a sok különféle elemet egy világba tömöríti, mégsem hat erőltetettnek, a síkokkal és mitológia bevonásával helyet és legitimitást teremtett mindennek és mindenkinek.

Szerintem nincs tisztában a saját képességeivel, az agyának kapacitásával. Ezt azért merem kijelenteni, mert amíg zseniális láncolatot készít, egészen apró dolgokon csúszik el a regény – számomra. Szokták mondani, hogy a zsenik csúnyán írnak, mert az agyuk megelőzi a materiális korlátaikat, ez esetben gyorsabb az asszociációs készség, mint maga az írás cselekedete, vagy például rendetlenség uralkodik körülöttük, hiszen a káoszt átlátják. Ebben az értelemben a saját történetén belül Gabriella Eld zseni.

Egészen egyedi és izgalmas elképzelései vannak, kifejezetten tetszett a tűz és víz birodalma, népe, uralkodója és szokásaik, Rio származásának és családjának története, a Pokol – kibontottabb, de még mindig misztikusan rejtett – hierarchiája, a pánok, és persze az újabb teremtmények. Ebben a káoszban nehezen tud rendet teremteni. Alapvető dolgokra nem kaptam feleletet, például: miért nem kért senki segítséget? Miért nem jutottak el a hírek? Hogy nem szökött meg senki? Nincsenek levelek, postagalambok, vagy rúnák, papír és toll? Akármi?

Ezeken felül nekem az első részből annyi csepegett le Jordan személyét illetően, hogy mindenkivel összefogott, mindenki szerette, mindenkit megmentett, ennek ellenére folyton falakba, elzárkózásba és bizalmatlanságba botlik. A föld népét is hiányoltam, mert az egész környezet elvette azt a képet, amit az írónő az első kötetben kialakított.

Jordan Norris nem hős – és nem is uralkodó. Ez persze az emlékei miatt van – pontosabban a hiányuk miatt. Kissé agresszív, önző, sokszor téblábol csupán, de olvasóként nyomokban sem találunk udvari etikettre való utalásokat. A komplexitás gyönyöre ezekben az esetben elvész. Ezt ellensúlyozza Rio, Gok és Robin, ők hárman elképesztő ívet járnak be, szinte öröm olvasni mindent, amihez közük van – akár említés szintjén. Nekik köszönhetően pezseg a második krónika, mellékszereplőként hangsúlyosabbak és izgalmasabbak is. Elvitték a hátukon az egészet, de komolyan.

Emellett az írónő egészen más síkon foglalkozik az érzelmekkel is. Mélyebb és átérezhetőbb ez a rész. A konfliktusok is kidolgozottabbak, az egyéni tragédiák elkezdenek összekapcsolódni, ennek köszönhetően a szereplők egyre közelebb kerülnek az emberhez, elkezdi félteni, szeretni őket. Itt elő is húzott egy olyan csavart, amiért kissé haragszom, mert kétségbe ejt. Mi lesz most? Mi lesz ezek után? Hogy is lehetne ezek után bármi?

Egyelőre azt gondolom, ez a történet gond nélkül emelkedhetett volna a nagyok közé. Megteremtette hozzá a világot, a fajokat, letett minden alapot, teletöltötte érdekfeszítő hatalmi és érzelmi viszonyokkal, de a történet egészében nem ért be.

És iszonyú mérges vagyok, amiért nem kapott egy jó szerkesztőt és korrektort, mert az sokat csiszolt volna rajta. Az elírások, hibák mellett a helytelenül használt frázisokra is felhívhatta volna a figyelmet, ami például egy olyan embert, azaz engem, aki tanulás szintjén is irodalmi szövegekkel foglalkozik, kifejezetten zavart.

A trilógia harmadik részét olvasni fogom. Várom, nagyon is. Mert a hibák csak a vázra vonatkoznak, és olvasóként, csakis olvasóként engem a tartalom érdekel. A tartalomért pedig megéri várni. Akár éveket is. De azért ne legyen annyi, jó?

Könyvkritikát írta: woolfe

A regényt itt tudod megrendelni! 

ÉRTÉKELÉS:

BORÍTÓ: Az első részhez hasonlóan szép kivitelezés. Mivel azonban a pánok feketék, fekete városban élnek, és alapvetően a sötétséget szimbolizálják, a szín nem nyerte el a tetszésemet. Az előző hűvös kékje az izoláltságot jutatta az eszembe, ez most nem passzolt.  3 pont

TÖRTÉNET: Fordulatos, lebilincselő. Rio, Gok és Robin szála engem sokkal jobban lekötött, Jordan útját unalmasnak ugyan nem, de unalmasabbnak éreztem. Mérföldekkel az előző felett helyezkedik el.  4 pont

KARAKTEREK: És itt, és itt, és itt, és itt van a legnagyobb erősség! A konfliktusok érettebbek, a jellemrajzok kidolgozottabbak, egyszerűen minden vibrál, minden érdekes. Hatalmas telitalálat. És mindezt úgy, hogy legalább kétszer annyi jellemmel dolgozik, mint az első részben. Fejlődnek, beérnek.  4,5 pont

EREDETI CÍM: Remények Jordan számára

SOROZAT: Ikercsavar Krónikák II.

KIADÓ: Colorcom Media

OLDALSZÁM: 354

MEGJELENÉS: 2017

MŰFAJ: fantasy