Patológiás precizitás: Mártonffy András - Én, Sándor Erik

„Sándor Erik már gyerekként is tudta, hogy nagy dolgokra hivatott

Építs szektát!

Gyűjts híveket!

Légy isten!

A számára nyűgös családi kötelékeket megszakítva Erik egy szoftvergyártó nagyvállaltnál helyezkedik el, ahol az útjában állók könyörtelen kiiktatásával hamarosan vezető pozícióhoz jut. Vonzó külsejével és sima modorával könnyen magához édesgeti a kollégáit. Kifigyeli a gyengeségeiket, oltalmat és megértést ígér, majd a megfelelő pillanatban sarokba szorítja áldozatát. Zsarol, hazudik és csal. Ahogy a gyámoltalanok feletti befolyása egyre nő, úgy egyre megszállottabban akarja a hatalmat, mígnem egy nap Szellemhitűek Egyetemes Megvilágosodottjai néven szektát alapít. A saját maga által kreált vallás prófétájaként gyűjt híveket, akiket anyagilag, lelkileg és szexuálisan is kihasznál. Vagyona óriásira nő, a szekta női tagjaiból háremet tart fenn, de elszámolja magát, és a gondosan felépített kártyavár lassan maga alá temeti. Mártonffy András első regénye egyes szám első személyben megírt képzeletbeli napló egy magyar szektavezér tollából. Felkavaró, szókimondó, provokatív. Csak felnőtteknek!”

Kevesen tudnak letaglózó élményt kínálni az első regényükkel. Ennek sokféle oka lehet: csaponghatnak, nem találhatják a saját hangjukat, nem tudják feltölteni elképzeléseik vázát, vagy éppen nincs keret, ami összeránthatná a tartalmat. Mártonffy András azonban nagyon konkrét tervvel ülhetett le írni, első mondattól az utolsóig – egy pszichopata precizitásával – tartotta a hiteles, éppen ezért nyomasztó atmoszférát. Az Én, Sándor Erik valóban egy pszichopata emlékiratait tartalmazza, és csak azért nem akarom húzni, mennyire tetszett, mert ez az a történet és kivitelezés, amelyről csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni.

Pszichopatákról írni azért különösen nehéz, mert empátia híján a karakter érzelmi oldalát is le kell gyalulni, az írók többsége azonban erre a saját érzelmi korlátai miatt képtelen, így születnek meg a kegyetlen, de belül szenvedő antihősök, akiket aktívan lehet sajnálni és reménytelenül szeretni. Azok a rosszfiúk, akik majd a jó lány érdekében megváltoznak, azok a gonosz kurafik, akik végül megvillantják emberi oldalukat. Pedig egy pszichopata nem ilyen. Az antiszociális személyiségzavarban ”szenvedők” aligha foglalkoznak olyan csekélységekkel, mint az érzelmesség egy adott szituációban, ellenben saját érdekeikért bármit megtesznek. Szó szerint bármit. Hazudnak, lopnak, csalnak, mindezt bűntudat és szégyenérzet nélkül. Persze nehezen szúrhatóak ki, hiszen céljaik elérése érdekében könnyen idomulnak bárkihez. Kedvesek, bájosak, mindig tudják, mit kell mondani, mire van szüksége a kommunikációs csatorna másik végén elhelyezkedő személynek. Ezért sikeresek is. Ilyen például Patrick Bateman az Amerikai psycho-ból, illetve Alex DeLarge a Gépnarancsból, de ennél is ismertebb lehet Thomas Harris legendás szociopata pszichiátere, Dr. Hannibal Lecter.

Nehéz feladat ilyen karakterek után kiemelkedőt alkotni. Mártonffy Andrásnak sikerült. A manipuláció mesterével találkoztam olvasás közben, és nem egyszer sikerült kizökkentenie engem is.

A történet szerint Sándor Erik gyerekkorától kezdve szenvtelenül figyeli a körülötte élőket – beleértve önsajnálatában dagonyázó apját és rabszolgaként robotoló anyját. Hamar rájön, hogy pont ez az általános érdektelenség segítheti elérni a céljait, ezért tervet készít az életére, és szisztematikusan elkezdi végrehajtani. Az egész egy nagy "Mered-e?" játék, amiben folyton nyernie kell. Mindenkin gátlástalanul átgázol, feltérképezi az emberek viselkedését, megtalálja gyengepontjukat - és kihasználja, emberről-emberre, egy véget nem érő spirálban. Az útja látszólag felfelé vezet, szektát alapít, hívőket gyűjt. Kiépített diktatúrája azonban inogni kezd, amelyet a pénz és hatalom bűvöletében túl későn vesz észre.

Sándor Erik pszichopata. Ízig-vérig, első betűtől egészen az utolsóig. Minden gondolatfoszlány, emlék, asszociáció, minden vélemény, közbevetett információ ráerősít erre az érzésre. Mártonffy András teremtett egy – a szó legnemesebb értelmében – szörnyet. Nem szándékosan manipulálja az olvasót, ez egyszerűen a jelleméből fakad, az életet végtelenül leegyszerűsíti, ezzel párhuzamosan szinte kecsegtetőnek írja le. Légy olyan, mint én, duruzsolja az ember fülébe, és nem lesz többé gondod. Ha lesz is, ne bánd, én sem teszem, mert megérte, minden percét, hiszen az enyém volt minden, és ezt ugyan ki mondhatja még el magáról?

Például Adolf Hitler. Ijesztő párhuzamokkal ránt vissza a valóságba Mártonffy András, de attól tartok, csakis azokat, akik komolyan odafigyelnek. A legtöbb kritikában azt olvastam, imádják Eriket. (Akárcsak a hívői.) Dicsérték, ajnározták. (Akárcsak a hívői.) Imádnak egy férfit, aki egy paranoid skizofrén téveszméire ráerősített, aki ugyanezt a lányt többször megerőszakolta, aki elvette a vagyonát sok, kétségbeesett embernek, aki súlyos betegeknek adott el gátlástalanul csapvizet csodavíz néven, aki hagyta a saját édesanyját belehalni a munkába. Ez csak néhány a több tucat gyomorforgató tettből. Lehet élelmességnek nevezni. Engem inkább elborzasztott. Mire a végére értem, szégyelltem magam, amiért eleinte szimpatizáltam Sándor Erikkels.

Azonban említettem az elején, hogy erről a regényről csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni. Egyszerre sok oka van.

1. A pszichopata hiteles ábrázolása: Erről fentebb már sokat írtam, de valóban tudnod kell, kedves leendő olvasó, ha a kezedbe veszed a könyvet, pontosan azt kapod, ami rá van írva. Nem bicsaklik meg, nem esik ki a ritmusból, ez bizony Egy pszichopata emlékiratai. Nagybetűvel. Mindenhogyan. Kezdő, gyakorló és tapasztalt írók egyaránt tanulhatnak belőle.

2. A hit ereje: Azt hiszem, itt tévesztett meg a leginkább. Magamat nem sorolom a vakhitűek közé, viszont hiszem, hogy a hit valóban erőt adhat bizonyos embereknek. És ha ezek az emberek többen vannak, akkor az erő sokszorozódni is képes. Mindazonáltal Erik szemén keresztül szembesülnünk kell azzal is, milyen károkat okozhat ugyanez a hit. Legyen Jézus, Buddha, totem vagy bálvány, teljesen belevakulni nem szabad.

3. Családon belüli erőszak: Meg sem lehet számolni, hányan szöknek a szektába emiatt. Elgondolkodtató. Butaság lenne azt hinni, hogy erős túlzások vannak a regényben, elég csak utánakeresni a statisztikáknak. Megdöbbentően sokan élnek bántalmazó kapcsolatban.

4. Bántalmazni nem kizárólag fizikailag lehet: Erre Erik a két lábon járó példa. Látszólagos kedvességgel, burkolt kisemmizéssel is lehetséges. Valakitől elvenni a szabad döntés jogát éppen elég, ezt fokozza, ha valaki belemanipulálja a másikat. Te döntöttél így, pedig dehogy; jobb ez így neked, pedig dehogy.

5. A külső elsőre majdnem minden: Meg utána is. Rettenetes, milyen világtalanok vagyunk, ha esztétikailag kielégítik a vágyainkat.

Ezen szempontokon felül muszáj megjegyeznem, milyen gördülékenyen és választékosan ír Mártonffy András. Élvezet volt olvasni. Nagyjából száz oldalanként eszméltem fel, még az időérzékemet is elveszítettem.

Szerintem olvasd el. Olvasd el, mert sok mindent megtanulhatsz erről a világról, a hiszékenységről, a befolyásolás erejéről és módszereiről, a kapitalizmusról, és persze a magyar valóságról. És azért is, mert maradandó élmény lesz, ezt garantálom.

Könyvkritikát írta: woolfe

A regényért hatalmas köszönet Mártonffy Andrásnak és a Libri kiadónak! 

Nem mellesleg itt tudod megvásárolni. 

ÉRTÉKELÉS:

BORÍTÓ: Hiányoztak a göndör fürtök, ezt azért nehezményezem, de megvan a szoborszerű szépsége Eriknek, a sötétbe bukó szemek, a füst, egészen hívogató és félelmetes. A hátoldalon pedig jót nevettem. Csótány, egészen találó. 4,5 pont

TÖRTÉNET: Könyörtelenül őszinte és realisztikus. Felemelkedés és bukás – közben az ív szemet gyönyörködtető. Erik még azt is elhiteti, hogy nincs valódi bukás. 5 pont

KARAKTEREK: Csillagos ötös a hatvankettediken. 5 pont

CÍM: Én, Sándor Erik – Egy pszichopata emlékiratai

TERJEDELEM: 412 oldal

KIADÓ: Insomnia (Libri)

MEGJELENÉS: 2016