Szeretetre hangolva: Galgóczi Dóra - Válaszok háza

Amikor úgy döntöttem, megvalósítom A Tervet, azaz nekirugaszkodok a kortárs magyar irodalomnak, felmérem a helyzetét – félig-meddig laikus szemmel -, népszerűsítem és megszeretem, elfogadtam, hogy a saját ízlésemet helyén kell kezelnem, és muszáj teret engednem más stílusoknak, más műfajoknak, más látásmódoknak. Ez azért fontos, mert világéletemben rajongtam a tragikus, megfoghatatlanul szomorú, mások által gyakorta érthetetlen darabokért, nagy kedvencem Woolf, Salinger, Nabokov, és még sorolhatnám. Ami az én szívemnek kedves, az másnak biztos sznob bóvli. Ez a projekt, vagy akár nevezhetjük utazásnak is, különböző vizekre sodort, és ennek keretén belül ismerkedhettem meg Galgóczi Dórával, aki nagyon készségesen és kedvesen felelt a megkeresésemre. Rövid találkozásunk során néhány apró információt ejtett el magáról – többek között azt, hogy újságíróként dolgozik. Rögtön az az érzésem támadt, ez visszaköszön majd olvasás közben. 
A gyönyörű, keménytáblás könyvet jó érzés kézbe venni, vaskossága ellenére könnyű, kifejezetten örültem a sárga textil könyvjelzőnek is. Remekül megtervezett darab, esztétikailag és praktikum szempontjából egyaránt. Ennek ellenére kissé félve kezdtem bele. Nálam sosem sorakoznak újságok, egyedül a Kortárs és az Irodalmi magazin kap helyet egy külön polcon, viszont édesanyámnál mindig belefutok mindenféle lapokba. Egyes darabok rongyosra olvasottak. Sosem hittem volna, hogy ez lesz a kulcs az értékelésemhez.

A történet szerint van egy kis kertvárosi házikó, ami nagymamáról első körben Veronikára száll. A fiatal nő ezért feladja társ(as) albérletét, elköltözik a barátnőitől, és belevág a mindenki által kissé rettegett függetlenedésbe. Veronika a háznak köszönhetően minden áldott nap szembesül feladott álmaival, lassan kibontja belső konfliktusait, akarva-akaratlanul megoldások után néz. A ház összesen négy ilyen gazdát kap még, négy embert és élethelyzetet, négy megoldatlan konfliktust. Luca a kamaszkor akadályain verekszik magát végig, Szilvia az érzelmi izoláció berkeit számolja fel, Olga egy egzisztenciális krízissel küzd, Nándor a szerelemben és saját tétlenségében nem leli az útját. Mind az öten választ kapnak végül kérdéseikre, két állandó (a ház és Zsóka néni) elem bűvöletében találnak rá a legfontosabb tanításokra.

Az öt történetből álló regény végén különös érzésem támadt. Én ezt láttam már, vagy legalábbis ismerem. Persze nem ezt a konkrét cselekménysorozatot, és nem is a szereplőket, mégis ott van, beágyazódva, folyamatosan déjá vu érzést adagolva. Először azt hittem, talán azért, mert tucat, minden könyvespolcra jut belőle legalább egy, de inkább kettő. A mai, egy kaptafára való tiniregények nagynénjei. Aztán rájöttem, hogy nem, egyáltalán nem ezért ismerős.

Azért ismerős, mert az édesanyám szereti az ilyen stílusú regényeket és filmeket. Azért ismerős, mert a sógornőm szereti, mert a nagynéném szereti, mert nagyon sokan szeretik egy bizonyos koron és tapasztalatgyűjtésen túl. Külön műfaja is lehetne a szépirodalmi stílushoz közel álló, egyedi bájjal rendelkező regényeknek. Ide tartozna a Válaszok háza is. Mert ez a történet egyszerűen csak… bájos. Kedves és bájos.

Nincs benne megváltásra szoruló világ, sem élethelyzetek, a változás indokolt, de nem függ tőle senki élete igazán, ezért a karaktereket nem nevezném sablonosnak, inkább életszerűnek, hétköznapinak. Olyan problémákkal kell megküzdeniük, amilyenekkel az olvasónak is meg kellett, vagy legalább egy embert ismer, aki megélte: az egyszerű élet egyszerű konfliktusai. Testvérek, kamaszok, szerelmesek. Megfogalmazza azokat a közhelyeket, amelyek azért lettek közhelyek, mert igazak, szinte törvényszerűek. Felnőni nehéz, kamasznak lenni nehéz, megöregedni nehéz, kilépni egy kapcsolatból nehéz, önmagamnak lenni nehéz, megfelelni nehéz – és nem szükségszerű. A Válaszok háza minden vonzereje ebben rejlik. Könnyen emészthető, könnyű, szeretetteljes történetfüzér.

De nem hibátlan. Egy interjúban olvastam, Galgóczi Dóra azért kezdett regényeket írni, mert úgy érezte, az újságírás hosszbeli kötöttsége megfosztja a kibontakozástól. Sajnos stílusban még nem sikerült megtalálnia a könyvekhez illeszkedő nyelvezetet, egy kicsit olyan, mintha egy nagyon hosszú cikket olvasna egy ember, sőt, inkább egy folytatásos regényt, amit újságok utolsó lapjain közölnek le. A párbeszédek sajnos nem különülnek el a leírásoktól, így a választékos fogalmazás pátoszossá válik. Életszerűsége megszenvedi ezt az összemosódást. Ugyanígy rossz lépésnek érzem, hogy kissé szájbarágós lett az a csipetnyi varázs.

Azt gondolom, ha a korosztályom megveszi ezt a könyvet, nem biztos, hogy elégedetten teszi félre olvasás után, ahogy ezt az általános értékelésekben látom, de kiváló ajándék lehet szülőknek és nagyszülőknek. Ők értenek valamit, amit mi még nem. Kell ez a csipetnyi varázs, a gondtalan olvasás, az emberközeli karakterek – és igen, kellenek ilyen értelemben a klisék is. Érdekes módon úgy érzem, a Válaszok háza aranyos film lehetne, és ott a pátoszosság is eltűnne, illetve pont annyira lenne hangsúlyos, amennyire ez a műfaj megköveteli.

Hatalmas köszönet a kötetért Galgóczi Dórának és a Libri Kiadónak!
A regényt itt tudod megvásárolni.

Könyvkritikát írta: woolfe

ÉRTÉKELÉS:

BORÍTÓ:  Engem a borító nyűgözött le a leginkább, nagyon szép, ízléses a kék árnyalata, ötvözi az egyszerűséget és varázslatot.   5 pont

TÖRTÉNET: Könnyen emészthető, aranyos, mint említettem, megvan a maga bája. Ezt valaki vagy szereti, vagy nem szereti. Nekem borúsabb az ízlésem, ennyi boldog befejezéssel nem tudtam mit kezdeni.  3 pont

KARAKTEREK: Nem mondanám, hogy elnagyoltan ábrázolt, de szinte már túlságosan hétköznapiak. Hozzám Luca története állt a legközelebb, ott nevettem is, saját magamat láttam, a saját tipródásom, önsors-rontásom. Talán ő a legerősebb karaktere.  3 pont