Dehumanizációs bravúr: Anne Bishop - Vörös betűkkel

„Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.

Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.”

Fenntartásokkal közeledem minden természetfeletti teremtményeket bemutató regénnyel, mert a saját káromon megtanultam, hogy a fantasynek van egy bizonyos újhulláma, ami tartós kiábrándultságot okoz. Legalábbis nekem, de időnként úgy érzem, illene figyelmeztetést hagyni a könyv borítóján is. Rengeteg egysíkú, unalmas, irreális karakter és regény született meg rejtélyes entitások legendáinak újragondolásából. Amíg a legendák alapjául szolgáló történetváltozatok egy specifikus dologra koncentráltak, azaz a félelem generálására, addig a feldolgozások inkább humanizálni próbálták a különböző fajokat. Tehát régen dehumanizálták őket, megfosztották minden emberre jellemző tulajdonságtól, ezáltal minél távolibbnak, megérthetetlenebbnek és állatiasabbnak írták le őket. Egy szörnyeteg, táplálkozzon vérrel, hússal vagy emberi lelkekkel, teljesen más értékrendhez igazodva hoz meg döntéseket.

Ezzel szemben az újhullámos humanizálás valahol félresiklott. Szerény véleményem szerint az írókkal lehet baj, néhány kivételtől eltekintve, és valószínűleg reális síkra szerettek volna terelni különböző lényeket, viszont egy épkézláb embert is nehezen alkotnak meg – lásd a kötetekben szereplő papírmasé egyedeket -, éppen ezért a transzformálandó vámpírok és vérfarkasok (meg egyebek) csonkítódnak felismerhetetlenségig.

Anne Bishop regényét ezért ütöttem fel kissé félve, és azt hiszem, még mindig nem ocsúdtam fel az élményből. Mert ez a regény jó, méghozzá nagyon jó!

A történet szerint a vérpróféta Meggie Corbyn megszökik fogva tartóitól, és egyenesen a Lakeside Udvarba menekül, ahová nem érnek el az emberi törvények. Ott ugyanis a Mások, azaz a természetfeletti lények uralkodnak, Meggie pedig dacolva a lehetséges kudarccal, kockára téve a törékeny békét, tőlük kér segítséget. Simon, az Ordító Jó Könyvek tulajdonosa, valamint az udvar és a Mások vezetője megkönyörül a kihűlés határán álló fiatal nőn, bár megérzései szerint, valami biztosan nincs rendben vele. Ennek ellenére Meggie munkát és szállást kap, illetve egyfajta védőőrizetet is. Nem nehéz megszelídítenie az egyébként vérszomjas, hirtelen haragú és kegyetlen lényeket – naivitása, kedvessége és ügyetlensége még a nagy farkasokból is védelmezőösztönt vált ki. Meggie kemény munkával, Mások iránti jóindulatával hamar beilleszkedik, de a múltja utoléri, és a Másoknak dönteniük kell, ér-e annyit egy ember, hogy akár háborút robbantsanak ki érte.

Muszáj megjegyeznem, hogy a regény zsenialitását a Mások és emberek közötti hierarchia adja. Anne Bishop ötszáz oldalban mutatta be nekem, hogyan is nézne ki, ha a legendák és mítoszok alakjai léteznének, és együtt élnének az emberekkel. Nem ők félnének tőlünk, hanem fordítva. A Vörös betűkkel világában nem mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán, nem tőlünk félnek, nem mi törvénykezünk, hanem pont fordítva. A mások, azaz misztikus lények puszta kedvességből és egy kölcsönös gazdasági kapcsolat kiépítésének érdekéből hajlandóak eltekinteni a céltalan vérengzéstől. Ha azonban egy ember hívatlanul a területükre lép, rögtön prédává válik. Éppen ezért a Mások nem közösködnek emberekkel, vannak kapcsolattartóik, van import-export, bizonyos üzleteket közösen használnak, de ennél intimebb viszonyt aligha alakítanak ki. Sőt, sokszor előszeretettel jelzik, ki is az úr tulajdonképpen.

Meggie ebben a világban találja magát hirtelen sok-sok évnyi bezártság után. Mivel nem ismeri a körülötte lévő világot, gyermeki naivitással közeledik minden és mindenki felé, tudatlansága bosszantó, viszont éppen ezért sikerül lebontania a Mások falait. 

Kedves naplóm! Ma nem ettek meg.

Azért azt meg kell jegyeznem, hogy ezek a lények valóban ijesztőek és dehumanizáltak, a történet kereteihez illeszkedve. Csak annyira akarnak alkalmazkodni az emberekhez, amennyire szükséges, és ameddig profitálni tudnak belőle. Teljesen más morális berendezkedés szerint élnek, mivel mások a szükségleteik, másként élik az életüket. Itt nincsenek vegetáriánus vámpírok és húsos zsemlén élő farkasok. Nem szeretgetik, simogatják az embereket, ahogyan mi sem megyünk ki a kertbe csirkét babusgatni – elnézést a vegetáriánusoktól és vegánoktól, illetve a csirkét babusgatóktól, nincs azzal semmi baj, sőt! -, mert az élet rendje, hogy előbb-utóbb megesszük őket.

A terra indigene lények nem szeretni akarták az embert, hanem megenni. Miért olyan nehéz ezt megérteni az embereknek?

Szóval Anne Bishop megnyert magának ilyen tekintetben. Azonban nem volt rest e köré kiváló atmoszférát kreálni, valamint a maga teremtette világot érdekes karakterekkel megtölteni. Nagyon szerettem a hollókat és baglyokat, valamint a pónikat is, ennek ellenére a vámpírok és farkasok kerültek igazán közel hozzám. Simon, Erebus, Vlad és Henry messze a kedvenceim közé tartoznak. Végre erős, jellemes férfikarakterekkel találkoztam, akik nem akarnak féloldalanként szerelmet vallani, ellenben felelősségteljesek és tekintélyparancsolóak. Gondoskodnak a sajátjaikról, ez az elsődleges céljuk, összetartanak és együttműködnek, mert tudják – fajtól függetlenül -, hogy falkában az erő. Meggie megvédése sem egyszerűen Meggie-ről szól, addigra mindannyian rájönnek, hogy valami sokkal nagyobb és súlyosabb fenyegetés leselkedik rájuk, és Meggie csak egy apró porszem a gépezetben. Ezért a regény nem esik a szokásos klisébe. A karakterek nem lesznek rögtön szerelmesek, nincsenek háromszögek, mindenkinek van saját célja, küldetése, feladatköre, úgy egészében élete, amit nem a szerelem által definiál. Viszont vannak nagyon erős érzelmek, barátságok és különleges kötődések. Apa-fiú kapcsolatok, családdinamika, szóval, szerintem minden, ami egy jó regényhez kell.

(…) egy pillanatra sem lehet elfelejteni, hogy az ember nem más, mint ésszel bíró hús.

Nem merem azt mondani, hogy hibátlan, de a saját műfajában és hangulatában elképesztően jó, magasan túlszárnyalja sok kortársát. Egy olvasást minimum megér. Nekem kettő is lesz belőle, vagy három, sőt, a sorozat többi részét is be kell szereznem minél hamarabb!

A könyvért hatalmas köszönet a Kildarának és a Twister Mediának!

Könyvkritikát írta: woolfe

Ajánlom: Azoknak, akik szeretnének valami egyedi, kidolgozott és saját atmoszférájú világot megismerni, ahol a természetfeletti teremtmények ijesztőek és karakteresek.

Értékelem: 8/10

Kapcsolódó adatok:

Kiadó: Twister Media

Megjelenés éve: 2016

Eredeti cím: Written in Red

Sorozat: A Mások 1.

Fordította: Bozai Ágota

Terjedelem: 512 oldal

Műfaj: fantasy

Borító: puhatáblás, ragasztókötött

ISBN: 9786155631023