Hátborzongató családdinamika: Ania Ahlborn - Vértestvérek

„Az ​Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, akik magányos, maguknak való emberek. Csak néha mennek be a legközelebbi városba, egyébként senkit nem zavarnak. S épp ezért senki nem megy hozzájuk kérdéseket feltenni, amikor eltűnik egy-egy fiatal lány. Pedig elég lenne csak felásni a környéküket, és Nyugat-Virginia állam legkegyetlenebb gyilkosai lepleződnének le.

A tizenkilenc éves Michael is kötelességtudóan részt vesz családja erőszakos tevékenységében, de sosem lelte örömét benne. A fákon át visszhangzó sikolyoktól sokszor kirázza a hideg. Normális életre vágyik, és bízik benne, hogy egyszer meg is kapja… Mikor a szomszédos kisváros lemezboltjában találkozik Alice-szel, azonnal megigézi valami, és meglátja a kiutat. Egy pillanatra elfelejt minden szörnyűséget, ami az életét kísérte. Azonban a családja rögtön emlékezteti, hogy hol a helye.

Ania Ahlborn regénye pokoli utazás az amerikai vidék kietlen zugaiba, ahol velejéig romlott emberek tesznek kimondhatatlan dolgokat. A Vértestvérek nem csak az utóbbi évek egyik legsokkolóbb horrora, de egyben tanúbizonysága annak is, hogy a műfaj nem csak a férfi szerzőké.”

Kevesen bátorkodnak az emberi elme legsötétebb oldalát bemutatni hitelesen, időnként felkavaróan. A legtöbb hasonló típusú regény – mély tisztelet a kivételnek -, nem elég bátor, a legtöbb író feltett szándéka, hogy történetének főszereplője megmentésre váró, ártalmatlan ember legyen, aki véletlenül találja magát a dolgok sűrűjében. Ha beépített embert, vagy belső nézőpontot használ, a végén mindig kiderül, hogy valójában a sok bűntett alatt egy kifogástalan, megbocsátásra érdemes személyiség lapul. Szóval lapítanak az írók is. Kedvenceket, kedvelhető karaktereket gyártanak, akiket végül megmentenek, ők egyszerűen feloldoztatnak, megbocsáttatnak.

A másik végletben az együttérzést dagasztják, annyiféle regény és sorozat foglalkozik gyilkosok, erőszaktevők elméjével, mutatja be szimpatikus, bűnösségében is szerethető gazfickóknak-gazleányoknak, hogy külön rajongói csoportok alakultak ki könyves és filmes gonoszok vak imádatára. Mert Loki, aki embereket öl, olyan cuki, és hát rosszul bánt vele az apucija, érthető. Joker egy meg nem értett lángelme, csak éppen halomra robbantja a civileket. Davy Jones pedig olyan szerelmes lett, és akkorát csalódott, hogy csakis mások nyomorba döntésével képes csillapítana szívfájdalmát. Darth Vader meg egyszerűen Darth Vader, megbocsátjuk neki, hogy bolygókat akar elpusztítani. Fontos azonban, hogy ezeket a bűnöket empátiával, de véletlenül se szimpátiával kezeljük. Mert bár elengedhetetlen személyiségünk formálódásában, honnan indultunk, nem ment fel az út során elkövetett vétkek alól.

Ania Alhborn válasza egyszerűségében borzalmas. A karakterek személyiségét különleges érzékkel tette rétegeltté, ettől függetlenül nem akar elszakadni a családban rejtőző sötétségtől, arra épített, és folyamatosan vissza is tér az alapokhoz. De miről is van szó?

A történet szerint Michael egy sorozatgyilkosságra szakosodott család legfiatalabb férfitagja, aki beidomítottan teszi, amire kérik, és közben igyekszik nem gondolkodni. Motivációi között a teljes érdektelenség és félelem azonos arányban fedezhető fel, ami tökéletesen illeszkedik íztelen papírforgács jelleméhez. Kérdések nélkül követi a Mama és bátyja, Reb utasításait, ennek ellenére mélyen, valahol nagyon mélyen érzi, hogy ez nem az ő útja, mégsem tesz ellene. Egy nap Reb közreműködésével megismeri Alice-t, az enyhén depressziós lányt, akiben meglátja a lehetőséget, és ami még fontosabb, az okot arra, hogy változtasson. A családban azonban mindenkinek van egy szerepe, a gyökerek mélyre nyúlnak, elszakadni fájdalmas – és szinte lehetetlen. Michael választásra kényszerül, miközben a sikolyok koncentrikus köreiben a múltja is felbukkan.

Az emberektől elzárt környezetben játszódó családregény egy fullasztó rémálom, ami az első mondattól az utolsóig egy gondosan megrajzolt kört jár körbe. Michael főszereplőként tökéletes választás, egyedül ő szökhetne meg, egyedül neki van esélye – és motivációja, de gyenge jellemének és durva neveltetésének köszönhetően kénytelen vagyunk végigvergődni a történeten. A történeten, amely egyszerre próbál lecsupaszítani minden illúziót, valamint a lehetőségek szerint leginkább elhatárolódni a gyilkosságoktól. Mindezt hogyan képes egyszerre, mégis hitelesen kivitelezni?

Könnyedén. Rajzol egy családot, ami borzongatóan komplex, elénk teríti a háttérben húzódó indítékokat, gyilkosok és áldozatok feszengnek a lelakott házban, ahol rutinszerűen felbukkan egy-egy préda fiatal lányok képében. Nincsenek elnagyolt családi konfliktusok, a párbeszédek életszerűek és hátborzongató egységet alkotnak, amit a lemészárlásra szánt lányok nem megtörnek, hanem kiegészítenek. Michael szemén keresztül a család tagjává válunk, mindennek van egy szertartása, rituális kivetülése, éppen ezért a gyilkosságok egy jól ütemezett menetrend részei, a hullák hidegek, távoliak, nem igazán valósak. Ez benne az iszonyú.

A család tagjai olajozott fogaskerekekként forognak a gépezetben, amelyet a Mama teremtett, és amelyből nincs kiszállás. Ők pedig mind ebből táplálkoznak, személyiségük ebben a gépezetben definiálódik; élnek, szenvednek és kibontakoznak a Mama vérszomjának és gyűlöletének vörös ködében.

Az írónő azonban nem akar megváltani, felmenteni, feloldozni senkit. Kezdeti szimpátiánk Michael iránt elködösül, bár gyakran sajnáljuk, a keserű regénybefejezésnél kifejezetten szánjuk őt, döntései, megalkuvása, gyávasága és friss hullák iránt feltámadó nemi vágya mégiscsak visszaránt a valósághoz. Alhborn a végjátékban gúnyt is űz belőle, az egyetlen normális ember ítélete és reakciója sokáig kísért, de őt sem menti meg, lelkileg megnyomorítja, érzelmileg kisemmizi, és feleslegesen bocsátja útnak. Ez az írói kegyetlenség viszont sokkal jobban illeszkedik a történethez, mint egy mindent megsemmisítő befejezés, ami után a karakterek rehabilitálódni kezdenek.

De mitől is ennyire jó ez a vérfagyasztó regény?

A gyilkosok áldozatok, az áldozatok gyilkosok: Egyetlen karaktert sem hagyott magára Alhborn, érdekesre, nyomorában iszonyúra festett mindenkit, a múlt felfedésével árnyalttá, izgalmassá tette őket. A családon belüli erőszaktól kezdve, a szexuális zaklatáson át, a beteges szerelemféltésig minden megtalálható, egy-egy ecsetvonással rejti el a regényben, de iszonyatos erővel itatja át a lapokat. Itt mindenki bűnös és áldozat egyszerre.

Reb személyisége: Nehéz úgy pszichopatát kreálni, hogy legyenek érzései, mégis hitelesen tudjon mozogni a közegben. Az írónőnek sikerült. Reb visszaemlékezései során egyszerű szadizmusa egy sokkal bonyolultabb szerkezetté fejlődik, ami megértést és együttérzést vált ki. Olyan revánstörténetet kanyarít Rebnek köszönhetően, amit nehéz elfelejteni.

Kor és környezet: Sokat segít azon, hogy az olvasó még távolibbnak érezze. Az 1980-as években járunk, megérkezik egy újhullámos zene, de még bakelitlemezeket kell beszerezni. Ennek ellenére minden úgy áll, mint egy modern világ lecsúszott, kietlen vidékén. Van McDonald’s és benzinkút, alkohol és romantikus regények. Csak éppen The Cure és David Bowie szól.

Összességében azt gondolom, mindenképpen érdemes elolvasni, és rájönni, hogy ezt így is lehet csinálni, méghozzá jól, sőt, kiválóan. Ania Alhborn könnyedén emelkedik a klasszikusok közé, új ízt, új hangot ad a műfajnak. 

Könyvkritikát írta: woolfe

ÉRTÉKELÉS:

BORÍTÓ: Elhagyatott ház, amit vészjóslóan fák vesznek körbe. Arctalan nőalak. Hátborzongató, és közben tökéletesen illeszkedik a regényhez.  5 pont

TÖRTÉNET: Beteg és kegyetlen, de csak éppen annyira, hogy bizonyos értelemben élvezhető legyen. A világ, amelyben nem szeretnél élni, de mégis élsz. Az emberek, akik a saját nyomorukat próbálják átadni másoknak gyilkolással. A csendes tettestársak, akik nem védenek meg. Ebben a történetben nem az erdő, a ház vagy a gyilkosságok az ijesztőek, hanem az a gondolat, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy ez bárki valósága lehessen. 4 pont

KARAKTEREK: Michael pontosan úgy válik főszereplővé, hogy nem akar az lenni. A személyisége száraz, emészthetetlen, semmitmondó, de minden más körülötte hihetetlenül érdekes. Alice, Reb, Misty Dawn és Wade a legérdekfeszítőbbek számomra, de a Mama múltja is torokszorító, jelene iszonyatos. Precízen megalkotott, izgalmas karakterek, amiknek az egysége valami egészen borzasztót alkot. 5 pont

EREDETI CÍM: Vértestvérek 

KIADÓ: Agave Kiadó 

OLDALSZÁM: 256 

MEGJELENÉS: 2016 

MŰFAJ: regény, thiller-horror

FORDÍTOTTA: Beke Zsolt